A gyerekek igazság szerint nem hogy gyorsan felnőnek, hanem iszonyatosan gyorsan felnőnek. Ezt nekem annak idején mondogatta az anyukám, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire a saját bőrömön fogom ezt érezni, és ráadásul hogy ez ennyire fog nekem fájni. Nekem nagyon sok munkám van abban, hogy a gyerekemet el tudjam engedni, mert mindig, minden egyes pillanatban kicsit úgy érzem, hogy mellette kellene lennem, hogy vigyáznom kellene a lépteit, de hát már nem tehetem, hiszen már tizenhat éves. Már nem arra van szüksége, hogy a szoknyám mögé bújjon, hanem most már önálló, saját életet kell elkezdenie élni, minden hibájával együtt, vállalva annak minden egyes következményét.
Persze azért apró meglepetésekkel jelzem én neki, hogy látom, hogy felnőtt és hogy egyre önállóbb, és támogatom is ebben, ezek nekem mindig nagyon nehéz erőfeszítések is, de nem akarom hogy bármi is visszafogja abban, hogy önállósodjon és szuper talpraesett felnőtté váljon, olyan emberré, aki nem retten meg a saját árnyékától, és akire számítani lehet. Ebben nagyon sokat segít neki a sport, és bár eddig erre nem volt példa, de mostanában egyre jobban érdeklődik a divat iránt, és egyre fontosabb számára hogy hogyan jelenik meg, úgyhogy a sportos dolgok mellé vettünk neki elegáns szetteket is.
Na hát mondanom sem kell, hogy amikor felveszi az inget és csinosan kiöltözik, akkor bizony minden idegszálam érzi, hogy a gyerekem felnőtt, komoly emberré cseperedik, és nem hogy nincs szüksége már a védelmemre, hanem lassan ő nyújt majd számomra védelmet. Éppen ezért meg is leptem egy kis motivációval egy új apple watch szíj segítségével, ami a régi sportos watch szíj helyett egy elegáns, letisztult vonalat képvisel. Az végképp megmutatta merre tart az útján, hogy kibontva a dobozt madarat lehetett vele fogatni, hiszen ahogyan el is mondta, tökéletes kiegészítője lesz az új apple szíj az elegánsabb szettjeinek.